Jó érzés végig nézni, hogy mennyi fiatal veszrészt a hagyomány örzésében. Szivből gratulálok Nekik és az Őket összefogó személyeknek. üdvözlettel Szabó Bori

Válasz

Az előző leirásokból látjuk, hogyan készültek a legények a verbukra, hogyan tácoltak, hogy a búcsú fénypontja volt ez az esemény, ami nem a mise, hanem a délutáni litánia után zajlott.
Előtte minden kocsma legény csapata zeneszóval vonult a templom elé. A régi időkben a verbunk után a körülálló lányok közül választottak a legények lányt, akivel csárdást jártak, majd zeneszóval vonult mindenki a saját kocsmájába. Itt már nem jártak verbunkot, hanem folytatták a csárdást: megkezdődött a búcsú.

Válasz

A verbunk után a legények derékon ragadták céhslányukat, és együtt eltáncoltak egy ropogós csárdást. Ezután a párok zeneszóval, énekelve, táncolva elvonultak. A nézők tarka tömege követte őket egészen a kocsmáig.

"Egészen a kocsma ajtajáig táncútunk. Habosra izzadtuk magunkat, mer' mindig csak az egyik lábunk érte a fődet. Az ides tiszta fehér üngge' várt a kocsmaajtóban. Egy-két pohár borra' leöblitettük az ut porát, aztán egy jó ropogós csárdássa' megnyitottuk a bucsut. Egy tizest huztam a prímás vonójába, aztán a banda teljes erőve' rázenditett."

(Bán Miska bácsi elbeszélése)

Válasz

Minden kocsmának megvoltak a céhslegényei, akik egy-egy legénycéhet alkottak. A 30-as, 40-es években 5 kocsma működött Kónyban. Céhslegény csak az lehetett, aki bebizonyította, hogy legény a gáton, elbírja a zsákot, tud kaszálni, nótázni, szépen mulatni. A verbunkot 12-en járták. A búcsú előtti héten minden nap próbáltak. Ekkor már nem volt szabad hibázni. Aki eltévesztetta lépést, az fizetett egy liter bort. Ha a hejlegény hibázott, az duplán fizetett. A hejlegény a legénycsoport vezetője, irányítója volt. Kónyban nem volt jellegzetes népviselet ebben az időben, vagy legalábbis erre már nem emlékeznek. A legények kemény szárú (csattogós) sötét csizmában, fekete csizmanadrágban, fehér ingben és fekete mellényben járták a verbunkot. Korábban zsinóros nadrágban és pitykés mellényben táncoltak. A legszebb kiegészítője a viseletnek a kalap volt. A kónyiak kétféle kalapdíszítést alkalmaztak. A besorozott katonák (regruták) kalapján nemzetiszín szalagok lobogtak. A szalagok hátul össze voltak fogva bokrétába. Ebből a bokrétából lógott le 30-35 szál szalag a legény sarkáig. A többi legény kalapját a céhsleányok rozmaringgal díszítették.

Válasz

Dömötör István - Istók bácsi visszaemlékezése
Búcsú - nálunk rövid u-val mondják: bucsu - előtt hetekkel az egyes csoportok már gyakoroltak harmonika zenére. Mindig voltak akiket be kellett tanítani. Fontos volt a gyakorlás, hogy bucsukor hibátlanul eljárjuk.
Bucsu szombaton a céslegények - mi így mondjuk - azaz a verbungot (mi így mondjuk) járók sátorkészítéssel, bor vételével, mérésével foglalkoztak. Egy legény 15 liter bort vásárolt, ahányan voltunk, annyiszor 15 liter. Ezt egy hordóba kimérettük, és egy kocsmai szobába helyeztük, amely a legények szobája volt. Egy közülünk elvállalta a pincérséget, aki kiszolgálta a többit borral.

Válasz

kónyi verbunk

a Rábaköz legelterjedtebb, egytételes → körverbunk-típusa, amelyet névadó faluján kívül mintegy tíz helységből (Szany, Sobor, Rábaszentmiklós stb.) ismerünk. Mint reprezentatívabb táncforma a két világháború között háttérbe szorította a korábban általánosabb → karéjt. Az egyes falvakban járt változatainak közös vonása a motívumkincs rokonságán kívül a tánc felépítésében érvényesülő azonos szerkesztési elv. Ez nyilvánul meg a zenei és koreográfiai egységek egymáshoz viszonyított eltolódásában és kiegyenlítődésében, továbbá a motívumpárok összetételét variáló építkezésben. Kónyán járt változatában a kis kört tágító indítást (1. motívum) követi a négy dallam terjedelmű nagyobb szerkezeti egység (szakasz), amelyben két jobbra-balra forduló motívum (2–3. motívum) aa, ab, ba, bb összetételben alkot motívumpárokat. A „taps-bemérés”-ből és tapsos csapásolóból álló (4. motívum) középrész után a körív mentén haladó mozgások (5–6. motívum) zárják a táncot. – Irod. Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Molnár István: Magyar tánchagyományok (Bp., 1947); Pesovár Ernő: Három körverbunk (Táncműv. Ért., 1970); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp., 1970).

(Magyar néprajzi lexikon)

Előzmény

Válasz

Ez a barna, piros kislány
Sej-haj, de kisírta a szemét.
Sajnálja a sajnálja a
Régi reguta szeretőjét.
Bánatába ráborul az asztalra,
Szive boldogságát,
Reguta babáját siratja.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden kónyi - valamikori és mostani, legyen a világ bármely pontján - ha meghallja ezt a dalt, már üti is össze a kezét: ez a KÓNYI VERBUNG.

Hogy mennyire kónyi, bizonyítékképpen álljon itt egy Örkény idézet, amit Kovács Attila talált az interneten, és leírt a Kónyról írták, mondták fórumba:

- Hívjátok a Horvátot - ajánlotta valaki.
Horvát Imre öreg paraszt volt, kónyi lakos. Azt mondta, a tánchoz már nehezek a tagjai, de szívesen megmutatja a módját. A kónyi módját, mert csak azt ismeri.
-Hegedű van-e? - Hegedűs volt, nem is egy: a Ritka búzát javasolta. Horváth a fejét csóválta.
- Hallgassa csak - mondta, és eldúdolta öreges, rekedt hangon a kónyi muzsikát.
A hegedűs megtanulta, rákezdte, és a hat táncos felsorakozott a színpadon és tanulta a lépést, úgy, ahogy azt az öreg Horvát Imre előjárta. Hatan voltak (...) úgy tanulták a magyar táncot, ahogy járni tanul egy gyerek.
- Szép lesz?- kérdezte Horvát
- Nagyon szép! - mondták.
Csakugyan nagyon szép volt.

Válasz