Ketten a Végtelenben

Túl a világ peremén
Ketten állunk: te meg én!
Szívünk helyén rózsatő.
Szirmot hajt a téridő
S virágzik a Végtelen.
Lángra lobban hirtelen
Barna erdő: két szemed.
nem kell semmit értened!
Hidd el, én sem értem ezt.
Lassan minden égni kezd,
S könnyű füstként gomolyog
Halhatatlan mosolyod.

Válasz

Mindegyik nagyon igaz ! Tetszenek a versei!Csak gratulálni tudok hozzá!

Előzmény

Válasz

Nagyon szép !

Válasz

Ne keress!

Hiába keresel, s kereslek,
Szívedben sok már a felesleg.
A múltad itt áll most hegyekben,
S az élet néha oly kegyetlen!

Mert nyoma sincs mára a parázsnak,
Széthullott régen a varázslat.
Emlékszem: a mindent ígérted,
S most mi vagy? Arctalan kísértet.

Bolyongó, álmaim mérgező.
Lelked az egykor volt szép mező
Már csak egy sivatag, kiszáradt.
Haldokló csücske a világnak.

Hogy lettél ilyenné? Nem értem.
A csoda, mit egykor reméltem,
Semmi lett. Menj, útnak eresztlek!
Ne keress! Én sem kereslek!

Válasz

Kora reggeli varázslat

Valami tiszta, földöntúli maszkot
Szőtt arcodra a felkelő nap fénye,
S hallottam, ahogy beleolvad hangod
Annak éteren áttörő tüzébe.

Tested illanó olaját sodorta,
Söpörte felém a nap szele lágyan.
Míg kezed hűvösen derengő foltja
Felolvadt lényed fényes oldatában.

Én csak néztelek, és hallgattam tompán
Koppanó szívemnek fáradt ritmusát.
Bágyadtan hagytam, hogy egy vak oroszlán
Marcangolja szét könnyű rostú húsát.

Válasz

Győri alkony

A város másik ruháját vette
Magára, azt a szebb, tisztábbikat.
Hajam megrezdült, ahogy felette
Szellő futott át, könnyed légpatak.

Meleg volt. Megcsikordult talpam alatt
Egy kavics, mikor átvágtam a parkon.
Közben néztem: a rügyező ágakat
Hogy öltözteti bársonyba az alkony.

A szürke házfalak is irigykedve
Lesték a lengedező fákat itt.
Amíg a kis kavics el nem nyelte
A vakolatok poros árnyait.

Válasz