1943. január 12-én - azaz 70 éve - a Donnál, megsemmisítő vereséget mért a Vörös Hadsereg a 2. magyar hadtestre. Emlékezzünk az ott elesett, hadifogságba esett mérhetetlenül sokat szenvedett magyar katonákra, különös kegyelettel a közöttük lévő falunkbeliekre.

Válasz

Az 1944. december 22. 18 órai bombatámadás áldozatai

Kónyiak:

Dömötör Erzsébet 18 éves

Horváth Imre 67 éves kisbirtokos

Horváth Imréné Reisinger Erzsébet

Horváth Tivadar 1 éves /Horváth Imre és Reisinger Erzsébet unokája/

Horváth Artur 19 éves cipészsegéd

özv. Hegedüs Imréné Rigó Ágnes 65 éves

Magyar katonák:

Nagy Mihály tartalékos honvéd 44 éves tatai lakos

Szücs József rohamszázadbeli újonc 19 éves

Szabó Sándor kocsis 41 éves mátészalkai lakos

Ipacs Béla 25 éves méneskari honvéd jászberényi lakos

Fónay Valér 44 éves villamossági főmérnök Pécs

Fónay Imre 7 éves, Fónay Valér fia

Nagy János 33 éves tartalékos honvéd őrvezető

Német katona:

Fritz Müller 24 éves a német hadsereg altisztje

Válasz

Szeretném tudni hogy hogy kié volt a lebombázott ház , a falu melyik részén volt, és kik voltak a akik életüket vesztették a karácsonyi bombatámadáskor?

Válasz

Kedves klubtársunk, Szalánczy Anna 2006 - 2007-ben, 12-es gimnazista korában rokonok, ismerősök történeteit gyűjtötte össze a II. világháború idejéből. Engem is megajándékozott egy példánnyal. Nagyszerű munka.
Folytatásokban, részleteket adok közzé belőle.

1. rész

"..A front közeledtével Kóny bevonulási központ lett. Sok katona tartózkodott itt. 1944. dec. 22-én este nagy bombatámadás érte a községet... Este fél hatkor sztálingyertyák jelentek meg a falu fölött. Mindenki kétségbeesetten menekült a bunkerokba. voltak, aki a Hanyba menekültek, pedig oda esett a legtöbb bomba.
... A nagymamám, Rigó Magdolna és a a nagynénje egy ház pincéjébe menekültek le. A bombák légnyomása miatt a ház ablakai mind kitörtek. Félelmükben hol felmentek a pincéből, hol újra leszaladtak. A házi bácsi azt mondta, hogy a lejárat táján a legerősebb a pince, lehetőleg mindeni oda húzódjon. Közben az utcáról beszaladók hozták a hírt, hogy házakra is esett bomba, meg halott katona fekszik a szomszéd ház előtt. A Hanyban is meghalt egy lány, bombarepesz ölte meg. Másnap, mikor körülnéztek látták, hogy a pinceablak mellett vágódott a falba egy hatalmas bombarepesz... 90 percig tartott a bombázás. Mikor szünetelt.. Mamám és a nagynénje is indultak hazafelé. Már jött keresni az édesapja. Amikor összetalálkoztak, megint repülők közeledtek. Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Sokan sikoltva menekültek újra a bunkerba. Jött a hír, hogy a falu távolabbi részén, tőlük kb. 1 km-re hatalmas láncosbombák estek le. Egy házat telibe találtak, másik kettőt is nagyon megrongáltak. A telibe talált ház pincéjében heten haltak meg. Az udvarán lévő futóárokban egy fiatal fiú megmenekült.

Válasz

Kiegészítés a kónyi II. világháborús emlékmű áldozatait bemutató képhez:

Kónyból a II. világháború idején 12 izraelita vallásút deportáltak.

Családi- Anyja leánykori Feleség ill. leányk. Születési hely és
és utónév neve neve idő


Kohn Adolf - Kohn Róza Kóny,1863. augusztus 15.
Kohn András Kohn Róza - 1938.
Kohn Györgyi Löwinger Ilona - Kóny1934. június 4.
Kohn Margit Löwinger Ilona - Győr,1936. április 27.
Kohn Miksa Koralek Száli Löwinger Ilona Kóny,1904. szeptember 11.
Kohn Miksáné Steiner Gizella Löwinger Ilona Győr, 1912. március 12.
Spielmann András Kohn Róza - Kóny,1936. március 13.
Spielmann Miklós Márkus Ida Kohn Róza 1896.
Spielmann Milósné Matanek Julianna Kohn Róza 1893. szeptember 15.
Stiaszny József dr. Stiaszny Matild Weiszenlöw Ilona Enese,(Gym)1884.márc.19.
Stiaszny Józsefné dr. Edinger Jenatta Weiszenlöw Ilona Kóny,1892. március 15.
Stiaszny Magda Weiszenlöw Ilona - Kóny,1924. július 13.

Rájuk emlékezve apám, Pozsgai László írásából idézek:

"A kis Spielmann Bandira gondolok, a sápadt, vézna kis zsidógyerekre. Kinek vétett ő? Az apja, Spielmann Miklós, boltos volt Kónyban, de sohasem gazdagodott meg, a cukrot is ingyen adta, ha nem volt pénzünk. Emlékszem, karácsony estéjén éjfélig is nyitva tartotta a boltját, hogy sok gyerek bemehessen köszönteni. Nem zavarta, hogy ők még mindig a Messiást várták, velünk örült az ünnepnek, a mi Messiásunknak. Amikor egyszer a villámcsapástól kigyulladt a templomunk, elsőként mászott fel a tetőre a tüzet oltani. Mikor egészen kicsi gyerek voltam, azt hittem, hogy az öreg, hófehér szakállú Kohn bácsi a Szent Péter, Róza néni, a Bandika mamája meg a Szűz Mária. Vajon kinek vétett az a szerencsétlen beteg Kohn Miksa, vagy Stiassny doktor úr, az ügyvéd, meg a lánya, a fitosorrú Magdika? Senki sem tudhatja, hogy füstté, hamuvá lett testük melyik kéményen szállt ki a nagyvilágba! "

Válasz

Vajda Alajos bácsi visszaemlékezése a háborús időkre
2. rész

1945 április 23-án estek francia hadifogságba. Gödröt ástak négy sarkába karót ütöttek, arra pokrócot takartak, ez volt a helyük. A köpenyüket leterítették, azon aludtak. Rizskenyér, víz volt az ennivalójuk, de nem kaptak minden nap. A vizet lajtos kocsival hozták. Amikor megérkezett, megrohamozták. Aki nem volt elég gyors, erőszakos, annak bizony kevés jutott. Cigarettát, cukrot is kaptak. Sokan elcserélték a cukor adagjukat cigarettára. többüknek ez lett a veszte.
Augusztusban a Vöröskereszt ellenőrzésének hatására pajtákban helyezték el őket. Itt legalább tető volt a fejük felett. Ekkor találkoztak egy volt kónyi tanítónővel, Pápai Erzsébettel - aki vöröskeresztes aktivista volt. Ő küldte el a kónyiak névsorát haza. A templomban olvasták föl.
A hadifoglyok közül volt, akiket csonka családokhoz helyztek ki dolgozni.
Alajos bácsi laktanyába került. Bezinkutas és a parancsnok kísérője lett. Az autót is neki kellett takarítania. Minden reggel ki kellett állnia a kapuba és ha megérkezett a parancsnok, ki kellett nyitnia.
Idegenlégiósok is járták a laktanyában toborozni. Egy kónyi, Kiss Sanyi ment el velük, ő túl is élte.
Jegyre kapták az ebédet. Alajos bácsinak külön szobája volt.
Egyszer a főszakács azt mondta neki, kap öt liter bort, ha pár órára átengedi neki a szobát.(Nőt akart odavinni).
Francia egyenruhájuk volt, de a hadifoglyoknak a jobb nadrágszárára P, a balra G volt írva.
Januárban francia tüntetés volt azért, hogy a magyar hadifoglyok nem érdemlik a fogságot, mert amikor ők Magyarországon voltak, velük jól bántak. Februárban négy nyelven kiplakátolták: A MAGYAROK TÖBBÉ NEM HADIFOGLYOK. Ettől kezdve a munkáért bért kellett fizetni. Aki akart ott maradt, aki akart, hazajöhetett.
Aljos bácsi hazajött.
Baden Badenben tele vagonokba szálltak, és elindultak, Bécsen át Sopronba. Ágfalván volt egy megható élményük: igazoltatáskor egy kislányával velük utazó fiatalasszony megkérdezte a katonát, hogy nem tud-e a férjéről. A katona elment, hamarosan a férjjel jött vissza, ugyanis ott teljesített szolgálatot. Találkozásukkor sírt az egész vagon.
Kaposvár felé indultak, onnan Budapest Kelenföldre. Itt zsíros kenyeret és babalevest kaptak.
Este háromnegyed hétkor ért haza, Kónyba.

Válasz

Vajda Alajos bácsi visszaemlékezése a háborús időkre
1. rész

A 21 éves fiatalember 1944. március 21-én Ukrajnán, a Kárpátokon keresztül menekült haza a csapatával. Azt mondta a parancsnokuk, ha Magyarországért nem haltak meg, Németországért nem fognak. Ungvár, Vereckei szoros, jöttek hazafelé.
A csoport egy része Románia felé indult - ők egyenesen, rövid úton orosz hadifogságba estek.
Alajos bácsi azzal a csoporttal maradt, amelyik Csehszlovákia felé vette az irányt. Lengyelországon át Németországba mentek, a Fekete - erdőbe, "átléptük a Dunát"- mondta Alajos bácsi.
Az Elbához kerülve orosz - német csatározásokba kerültek. Az oroszok Sztalin orgonákkal támadtak. Ez a Sztalin orgona nem más, mint teherautóra szerelt sorozatvető.
Baden- Badenben az állomáson voltak, amikor orosz támadás érte őket.
Az utat, amin át akartak jutni, amerikai repülőgépekből lőtték. Alajos bácsi ott tanulta meg, mikor kell átfutni, ha életben akar maradni: amikor látják, hogy a géppuska a másik oldal felé fordul. Elmondta, ha a mellette hasaló, tapasztalt katona nem rántja időben vissza, eltalálja egy lövedék. Az út túloldalán erdős részen éjszakáztak. Másnap az őrnagy, aki a parancsnokuk volt, úgy határozott, hogy megadják magukat az amerikaiaknak. Elfogyott az élelmük, alaposan megkopott a ruházatuk. Összeszedték a maradék holmijukat, egy angolul valamennyire tudó társuk fehér zászlóval és a következő szöveggel, amit angolul írtak, átment a nem messze állomásozó amerikaiakhoz: " Negyvened magammal megadom magam".
Magyarul jött a válasz - legnagyobb meglepetésükre- : " Zárt oszlopban adja meg magát"!
Átmentek, és kiderült, hogy az ottani parancsnok magyar származású, kisbéri születésű, 4 éves korában került Amerikába. Nem esett bántódásuk.
Innen teherautókkal Baden- Baden-be vitték őket, majd francia fogolytáborba kerültek. Alajos bácsin kívül a következő kónyiak: Rigó Illés, Csikai Ferenc, Letenyei Henrik, Csányi Tibi, Máté Sanyi, Józsa Kálmán, Dömötör Feri, Cseresznyák Vilmos, Dobai Miska, Kiss Sanyi, Laskó Feri.

Válasz

Ez a cikk azon a napon íródott, amikor a kónyi leventéket elindították nyugat felé.

Győri Nemzeti Hírlap, 1944. december 3


Szebb jövőt hozzatok, leventék!

Győr város és a vármegye leventéi a haza parancsára elindulnak nyugat felé, hol a
német Birodalom baráti kézzel nyujtja nekik a csodálatosan dolgozó német fegyverkovácsok pompás új fegyvereit.
A magyar férfiak nagy tömegeiben keserűen csalódott a nemzet és csalódott a német bajtárs is.
De a fiatalokban nem fogunk csalódni!
Csepelen 14-16 éves fiatal hungarista fiúk nyomták a Dunába az oroszt. Az elmúlt napokban Kelenföldnél az áruló és átszökött honvédek fegyvereit kapkodták fel a teher-és személyautókon odadobott nyilas legénykék és leventék és megverték a bolsevikieket!
Bennetek bízunk és bízhatunk is magyar fiatalság! A győri középiskolák, gépipari szakiskola diákjai, levente fiúk-dicséretükre váljék: nyomorban felnőtt barakki ifjakkal együtt jelentkeztek önként katonának.
Most képezik őket. És megy utánuk a derék levente. Nem a nyugati frontra viszik őket! Aljas áruló rágalom ez!
Elviszik, hogy orosz kézre ne jussanak és nemsokára hazajönnek pompás és halálos fegyverekkel diadalra, győzelemre.
Ezért ne sírj győri anya! Légy büszke leventefiadra, aki elmegy, hogy visszajöjjön hősen, bátran és felszabadítsa ezt az elkorhadtan összeomlott országot és felépítse magának a szebb, boldog hungarista Magyarországot!
Isten veled győri levente! Ugy várunk vissza tavaszra, mint még soha nem vártunk senkit.
Isten veled .Kitartás! Visszavárunk!



Szebb jövőt hozzatok, leventék!

Győr város és a vármegye leventéi a haza parancsára elindulnak nyugat felé, hol a
német Birodalom baráti kézzel nyujtja nekik a csodálatosan dolgozó német fegyverkovácsok pompás új fegyvereit.
A magyar férfiak nagy tömegeiben keserűen csalódott a nemzet és csalódott a német bajtárs is.
De a fiatalokban nem fogunk csalódni!
Csepelen 14-16 éves fiatal hungarista fiúk nyomták a Dunába az oroszt. Az elmúlt napokban Kelenföldnél az áruló és átszökött honvédek fegyvereit kapkodták fel a teher-és személyautókon odadobott nyilas legénykék és leventék és megverték a bolsevikieket!
Bennetek bízunk és bízhatunk is magyar fiatalság! A győri középiskolák, gépipari szakiskola diákjai, levente fiúk-dicséretükre váljék: nyomorban felnőtt barakki ifjakkal együtt jelentkeztek önként katonának.
Most képezik őket. És megy utánuk a derék levente. Nem a nyugati frontra viszik őket! Aljas áruló rágalom ez!
Elviszik, hogy orosz kézre ne jussanak és nemsokára hazajönnek pompás és halálos fegyverekkel diadalra, győzelemre.
Ezért ne sírj győri anya! Légy büszke leventefiadra, aki elmegy, hogy visszajöjjön hősen, bátran és felszabadítsa ezt az elkorhadtan összeomlott országot és felépítse magának a szebb, boldog hungarista Magyarországot!
Isten veled győri levente! Ugy várunk vissza tavaszra, mint még soha nem vártunk senkit.
Isten veled. Kitartás! Visszavárunk!

Válasz

Dobai Sándor atya 1946 februárjában - mint kispap - a helyi nunciatura segítségével kiszabadult a táborból. Ez után nem sokkal levelet írt társainak, ami így szólt:

Kedves Fiúk!
Bocsánatot kérek, hogy nem búcsúztam el. Egyrészt a sietés volt az oka, másrészt addig, míg a szabadon bocsájtási ívet meg nem kaptam és a kis személyautóba be nem ültem, nem hittem el, hogy a lágerből meg is lehet szabadulni. Most részletesen leírom, hogyan is történt.
Amikor az ötös lágerből kiléptem, gyorsan az egészségügyibe mentem. Az orvos egy kicsit megvizsgált, miután semmi bajomat nem talált, a lágerparancsnok, Morgan elé mentem. Nagyon dühös volt, csapkodott az asztalra, de azért mégis megcsinálta az irataimat, és a végén rányomtam az ujjamat. Ekkor kijelentette, hogy szabad ember vagyok. Ezután egy másik barakkba mentem, ahol aztán ruháimat leadva, ringy - rongy civil ruhadarabokat kaptam. Ezután beültem a kis autóba. Még ketten jöttek ki. 3 helyen álltunk meg, mindenhol sok ajándékkal, ennivalóval láttal el bennünket, még csomagot is kaptunk. Az utólsó megállónál meg is fürödtünk. Antwerpen mellett van a kis szeminárium, itt összesen húszan vagyunk, de még hoznak a fogolytáborból másokat is. Mindenkinek külön szobája van, teljesen berendezve. Tanulni egyenlőre még nem kell, de azért próbálgatom a franciát és a németet. Szépen megvagyunk, ketten a Szívós Miskával. Kosztomról nem írok, miért is keserítselek még jobban benneteket. Fínom civil ruhám van, új, még az alsónemű is. Sokat imádkozom értetek, hogy a jó Isten minnél előbb adja meg nektek is azt a szép civil életet, amiben én már benn vagyok.
Mindnyájatokat üdvözlöm Antwerpenből, szerető barátotok:
Sándor

Válasz

A belgiumi fogság

(Részlet Pozsgai László visszaemlékezéseiből)

Így jártak azok is, akiket hosszabb időre bedugták a "büntetőbe". Ez külön blokk volt, amelybe azok kerültek, akik megsértették a tábor szigorú rendjét. Az ide utaltaknak napi 8 órás "foglalkozást" tartottak, ami abból állt, hogy a foglyot - hátán egy nehéz ajtóval - futtatták. Ha megállt, a mellette kerékpározó őr megkorbácsolta, ha a földre rogyott, leöntötték egy vödör vízzel, és addig ütötték, amíg fel nem állt. A foglalkozást 8 órás "pihenő" követte, ami viszont abban merült ki, hogy az egyik ember által ásott gödröt a másiknak be kellett temetnie... Vagy elszórtak egy-egy kosár kavicsot, és azt kellett összeszedni. Kenyérlopásért a tettest melegen felöltöztették, pokrócot is tettek rá, így állították ki a tűző napra, míg el nem ájult... Vagy meztelenre vetkőztetve, csatos szíjjal verték véresre az ülepét, majd végigvitték a táboron elrettentő példaként... Valamikor így kínozhatták a felügyelők a rabszolgákat a gyarmatokon, az angol ültetvényeken.
Egyetlen vigaszunk az volt, hogy néha felkerestek bennünket a belgiumi magyarok, beszélgettek velünk, hoztak némi élelmet és cigarettát, amit bajtársiasan megosztottunk egymással.
Az elkeseredettséget kihasználva, megjelentek az emberkereskedők: munkásokat toboroztak a bányákba. Aki jelentkezett, és aláírta a szerződést, szabad lett. És 950 magyar fiatal jelentkezett is. Megható volt búcsúztatásuk, amikor felhangzott a magyar Himnusz, a bányászinduló és a katonadal: "Isten veled, édes pajtás! Látjuk-e még viszont egymást?"... Szem nem maradt szárazon... Végül mégis eljött a szabadulás napja - 1946. április elején átköltöztünk a német eselheidei lágerbe, onnan jövet május 10-én léptük át a magyar határt, és két nap múlva beléptem otthonunkba.

Válasz