Kedves Piri néni!
Van még egy vers amit menyasszony tánc előtt mond a vőfény megkeresem ,és azt is eljuttatom önhöz.
Szép napot kívánok:Kati

Előzmény

Válasz

Ez a menyasszony kikérő vers - amit az első vőfély mondott el - a nemrég súlyos betegségben elhunyt Horváth Sanyi hagyatékából való:

Ez ünneplő háznak dísze és virága
Készül új életre, engedjük útjára.
Jó szüleitől búcsúzzék el szépen,
Hisz vőlegénye várja szeretettel régen.
Könnynek, zokogásnak nincs most itt a helye,
Mert ahova megy, boldogság a neve.
Ilyenkor egy menyasszony hogy is beszélhetne,
Búcsúzó szavait elmondom helyette.
Kedves jó szüleim, kik felneveltetek,
Az Isten áldja meg jóságos szívetek.
Ezerszer köszönöm szülői jóságotok,
Hálával, hűséggel gondolok rátok.
Adjátok áldásotok, én utamra megyek.
Ne fájjon miattam jóságos szívetek..
Ígérem, hogy ezután is hű leányotok leszek,
Az Isten áldása maradjon veletek.
Búcsúzom tőletek kedves testvéreim,
Családi körötökből kiszólít az élet,
De ahogy eddig voltunk testvéri szeretetben,
Ezután is úgy leszünk, bízzunk az Istenben.

Én pedig azt mondom, kedves vendégek,
Induljunk el izibe, előre legények.
Kérjük szent kegyelmét az egek urának,
Hogy adjon boldogságot ennek az ifjú párnak.

Köszönjük Sanyi családjának, hogy rendelkezésünkre bocsátották.

Előzmény

Válasz

Kenyérsütés - gyerekkori emlékeim

A sütést megelőző este a "teknyőt", Édesanyám behozta a konyhába, rárakta a teknőlábakra. Amikor átvette a konyha melegét, beleszitálta a lisztet, amibe belekerült a megáztatott "sütnivaló", az áttört főtt krumpli, a fölfuttatott élesztő, a langyos , sós viz és dagasztotta, dagasztotta. Amikor befejezte, a teknőre keresztben rárakta a kettős kereszt formájú fát, és betakarta az egészet a nagy kenyérruhával. A fa azért kellett, hogy a takaró ruhára ne ragadjon rá a megkelt tészta, meg ne keljen túl.
Reggel újra átdagasztotta és kiszakajtotta. ez azt jelentette, hogy a kis kenyérruhával letakart zsomporokba megfelelő mennyiségű tésztát tett, annyit, hogy tudjon szép domborúra megkelni.
Közben el kezdte fűteni a kemencét. Kukoricabódával - a mi kemencénket általában hat kéve fűtötte fel. A még izzó parazsat a szénvonyóval a kemencelikba húzta, akkor volt elég forró a kemence, ha a húzás nyomán szikrázott az alja. Ekkor kezdődött a bevetélés: a zsomporból a tésztát a sütőlapátra boritotta, és betolta - számomra elképesztően gyors mozdulattal a kemencébe. /Most is látom, ahogy drága Édesanyám végzi ezt a csodálatos munkát./ Amikor a kenyerek bekerültek, becsukta az ajtót. Arra már nem emlékszem, mennyi idő kellett, hogy megsüljenek.
Ha süléskor kiforrott az oldala, az volt a gyürke. Nagyon szerettük.

Nincs az a pék, aki olyan finom kenyeret tudna sütni, mint sokunk Édesanyja tudott.

A kemence, amelyben ezek az örökké feljthetetlen kenyerek sültek, ma is megvan szülői házunk konyhájában.

A Falunap 2011. képgalériában láthatók a kenyérsütés kellékei

Válasz

Emlékeim régi lakodalmakról.

Lakodalom előtt két héttel elkészíttették a levestésztát, a tarhonyát. Lakodalom előtti héten, sőt már szombat, vasárnap elkezdődött a sütemények sütése. Segítők rokonok, jó barátnők voltak. Reggel jöttek a lakodalmas házhoz, késő délutánig sütöttek. Egy közülük ebédet főzött, hiszen enni is kellett a "segítségeknek". Ha nyáron volt a lakodalom ilyenkor már állt a sátor, amit a férfiak készítettek leállított falábak és ponyvák segítségével. Ekkor kezdték el hordani az ismerősök, rokonok a lakodalmi "segítséget": tojást, cukrot, lisztet, vajat, tejet, stb. Ez volt a "szatyor". A háziasszony leültette vendéget, megkínálta itallal, süteménnyel, és csomagolt is neki a már elkészült finomságokból.
Általában csütörtökön volt a disznó vagy a borjúvágás, vagy mindkettő. A régi időkben külön volt a lakodalom a fiús és a lányos háznál is.
Nálunk szokás volt az előest. Ez azt jelentette, hogy a lagzi előtti napon - általában a családokból az anya
és a gyerekek - elvitték az ajándékot, egy tyúkot és egy tortát a lakodalmas házhoz. Ott az ajándékot egy asztalra tették, mindenki megnézhette. Kezdetben süteménnyel és itallal kínálták a vendéget, később húst is adtak. Szokás volt, hogy előesten a lányos háztól egy közeli hozzátartozó/nő/ elvitte a vőlegényes házhoz a jegyinget, egy szép torta kíséretében. Ott illendően fogadták, megvendégelték és ő is kapott egy tortát. A jegyinget a menyasszony vette a vőlegénynek, azt kellet viselnie az esküvőn.
Lakodalom napján reggel minden asszony, aki élt és mozgott tyúkot pucolt. Ebből készült a lakodalmi leves. Volt egy főszakács - az asszonyok közül az ilyen téren legtapasztaltabb - ő irányított.
Esküvő előtt a vendégek ott gyülekeztek, ahova hivatalosak voltak. A nyoszolólányok fogadták őket, mindenkinek a ruhájára tűztek egy kis bokrétát. A vendégeket asztalhoz ültették, pörkölt tarhonyával volt az étek. A lányos háztól a nyoszolók elmentek a vőlegényért a fiús házhoz. Ott kítűzték neki a vőlegény bokrétát, a vőfélyeknek a vőfélybokrétát, és visszaindultak együtt. Hozták magukkal a mennyasszonyi csokrot, és a nyoszolók is a csokraikat, a szabály szerint a nyoszolók bokrétát vettek, a vőfínyek/vőfélyek/ meg csokrot.
A menyasszonyt, mielőtt elindultak az esküvőre, az első vőfély búcsúztatta el a családjától. Esküvőre is ő vezette, a vőlegényt meg az elő nyoszoló. A két násznép a templom előtt találkozott.
A régi időkben a polgári esküvőt meg szokták tartani reggel, ott csak az ifjú pár és a két násznagy volt jelen, természetesen nem esküvői ruhában.
A templomi esküvő után ismét különvált a násznép. A menyasszony és a vőlegény a fiús házhoz mentek, a lány rokonsága a lányékhoz. A menyasszonyt elkísérte a saját rokonságából egy fiatal pár, őket neveztük kísérőpárnak. Éjfélre, a menyasszonyi táncra átmentek a lányos háztól a vendégek.

Válasz

MASINÁLÁS

Amikor megtörtént a takarulás, a gazda várta a cséplőgépet, azaz a masinát. Általában több masináló brigád végezte a munkát. Akinek cséplőgépe volt, az fogadta föl a brigádot.
A cséplőgép házról házra járt. Általában körmös traktor vontatta és az is hajtotta meg.

A cséplő brigád tagjai:
Kévehányó: az asztagról a masina asztalszerű tetejére adogatta a kévéket.
Kötőt elvágó: szétvágta a kéve kötőjét.
Etető: belerakta a cséplőgépbe a szétvágott kévét.
Ők a masina tetején dolgoztak.
A következők lenn:
Szalmaelhordó: elvitte e kazalhoz a szalmát.
Kazalrakó: rakta a szalmát kazalba.
Törekelhordó: vitte a szemről leváló pelyvát - azaz a töreket a helyére.
Zsákoló: üres zsákokat rögzítette a gép megfelelő helyére, a teléket leszedte, bekötötte és rárakta a mázsára.
Mázsáló: mérte a gabonát
Zsákolók hordták a mázsáról a szemmel telt zsákokat a megfelelő helyre. Egy zsákba általában 50 kg fért.
Irnok: a mázsa mellett ült, fölírta az elcsépelt gabona mennyiségét.
Gépész: ügyelt, hogy rendben működjön a traktor és a cséplőgép.

Embert próbáló nehéz munka volt a masinálás is.
A legtöbb port a törekes nyelte. Legveszélyesebb az etető munkája volt. Legtöbb súlyt a zsákolók emelgettek.

Válasz

Tavaly karácsonykor jelent meg a Kisalföldben Bojnár Sándor bácsi és felesége, Irma néni visszaemlékezése régi karácsonyokra. Van benne egy kis rész kónyi szokásokról is.

http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/a_karacsonyi_imak_eljutottak_a_hadifogolytaborig_is/2082116/

Ezen a linken olvasható a cikk.

Válasz

TAKARULÁS

Aratás után pár héttel behordták a gabonát az udvar erre a célra kialakított részébe. Ezt a műveletet nevezték takarulásnak.
Fogatokkal végezték.

Eszközei :
2 db karfa: kb. 20 cm átmérőjű, 2,5 m hosszú, nagyon erős rud.
2 db vendégoldal: kb 10 cm átmérőjű, 4-5 méter hosszú erős rud.
2 db rudazó kötél: kb. 5 cm átmérőjű, 10- 10 m hosszú nagyon erős kötél.
1 db nyomórud: 20-25 cm átmérőjű, valamivel hosszabb, mint a lovaskocsi.
1 db kampó: kb. 30 cm-es erős fakampó.
vasvellák

Emberek: kévehányó, kocsis, aki egyben a rakodó is volt, asztagrakó.

Na és persze a lovak, minden kocsihoz egy pár.



A fogatok elkészítése

A kocsiról leszedték az ülést. Kereszben elöl, hátul rátették a karfát, oldalra, kocsival párhuzamosan a mindkét oldalra a vendégoldalt. Az egyik rudazókötél egyik végét rákötötték a elöl a kocsi egyik oldalára, a másik végét szintén elöl, a másik oldalra, és beletették a kocsiba. A másik rudazókötelet a kocsi hátulján az egyik oldalhoz kötötték. Összehajtva került a kocsi aljára a kampóval és a nyomóruddal együtt.
Amikor kiértek a földre, kiszedték a nyomórudat, a hátsó rudazókötél segítségével a kocsi után kötötték. Az első rudazókötelet és a kampót úgy helyezték el, hogy a rakodás után hozzáférjenek.
A kocsira általában 5 sor (140 - 150) kévét raktak (persze a mennyiség függött a lovak teherbíróképességétől is!), kb. 2,5m magasan. A kévehányó adta föl, a kéverakó rakta.
Ha kész volt, rögzítették a következő módon:
A nyomórudat fölrakták a rakomány tetejére (azt eddig húzták a kocsi után)., az első rudazó kötélbe beakasztottákés ráfektették. A hátsó rudazókötél szabad végét átdobták rajta, a kampó segítségével megfeszítették, rögzítették. Indulhatott be a fogat.
A ház udvarában megvolt a kijelölt hely, ahova a gabona került. Itt várta kévéket szállíó kocsit az asztagrakó. A kocsis adogatta a kévéket, az aszagrakó rakta le.
Az asztag méretét a gabona mennyisége határozta meg. Általában 7 - 8 m magas, ház - szerű építmény volt. 2,5 m magasságig magasságig befele volt a kalász, utána kezdődött a héjazás nevű művelet. Ez azt jelentette, hogy innentől kifele voltak a kalászok, a kévéket egyre belljebb rakták, így alakult ki a tető.

Válasz

ARATÁS 2. rész

" .......a szorgos, jó földű faluban.........tűzből volt a nyár, égette a talpat a mezei út pora........." / F. M. /
Ilyenkor kezdődött a legnagyobb, és legszentebb munka, az aratás.

Az aratók reggel időben a földön voltak. Az aratást csak akkor lehetett elkezdeni,ha a gabona már nem volt vonódott, azaz fölszáradt a reggeli harmat.
Addig kötelet készítettek: minkét kezükbe fogtak 10-15 szál gabonát, a kalászok alatt fogták, jobb kéznél megtekerték 2-3 szállal. (kb 2 méter hosszú lett.). Azért csinálták kora reggel, mert még nedves volt a szár, nem törött.
Ezután fogyasztották el a reggelit.
Ha megfelelő száraz volt a gabona, a kaszás megindult. Falra vágták a rendet. Ez azt jelentette, hogy álló gabonának dőlt a levágott gabona.
A kaszás után haladt a marokszedő. Háttal. Bal kezében volt a sarló, annak segítségével húzta a hóna alá a levágott gabonát.
A kötélterítő figyelte, és amikor megtelt a "marok", a gabonafalra merőlegesen leterítette a kötelet. Egy kötélre 2 markot raktak, ebből lett egy kéve.
A kötöző a kévekötő fa segitségével összekötötte a kötelet. Kész a kéve.
12- ig ment a munka. Akkora kihozták az ebédet. Ebéd után pihenő volt, kb. fél kettőig. A jó kaszás negyed órával kevesebbet
pihent, az üllőn kikalapálta a kaszáját, ezáltal élesebb lett, jobban ment vele a munka. A mondás szerint: kalapálj, köszörülj, de ne fölözz! A fölözés azt jelentette, hogy a kaszás hullámos tarlót hagyott. ( ez elég nagy szégyen volt). Öt óra körül megállt a kaszás. Ilyenkor ettek uzsonnát.
Utána megkezdték a kévék összehordását. Először mindenki, ha már összegyűlt 140-150, akkor a kaszás és a kévekötő el kezdte rakni a kereszteket, a többiek tovább hordták a kévéket.
Kereszt: egy kéve lefektetve, rá keresz formába 4 kéve úgy, hogy a kalászok befele néztek. Ezekre újabb 4 kéve, 4 sor magasan. Utána közvetlenül mellé újabb kereszt. A keresztek tetejét kévével zárták, úgy, hogy levezesse a vizet. Ezt nevezték papkévének. A keresztek sora alkotta a kepét.
Ha a kévék összehordása befejeződött, a marokszedők, kötélterítők elkezdték a bőgőzést. Ez azt jelentette, hogy egy nagy gereblyével összehúzták az elhullott gabonaszálakat. Ha tele lett a gereblye, kiemelték, és kezdődött újra a húzás. Az összehúzott kupac volt a kusza, amit beraktak a kepelikba. (ez a két kereszt közötti hézag.)


Elődeink embert próbáló munkát végeztek a tikkasztó nyárban.

HAJTSUK MEG FEJÜNKET TISZTELETREMÉLTÓ EMLÉKÜK ELŐTT!

Válasz

ARATÁS 1.rész

".....a szorgos, jó földű faluban............tűzből volt a nyár, égette a talpat a mezei út pora........" /F: M./
Ilyenkor kezdődött a legnagyobb és legszentebb munka, az aratás.

Kik voltak az aratók?
KASZÁS (férfi),
MAROKSZEDŐ (nő),
KÖTÉLTERÍTŐ (legtöbbször gyerek),
KÖTÖZŐ (férfi).
Eszközeik:
KASZA, ami el volt látva terelővel, más szóval kaszagereblyével.
SARLÓ (a marokszedő szerszáma): rövid, fanyelű, félkör formájú, a végén hegyes acél szerszám (kb 40 cm magas )
KÉVEKÖTŐ FA: az egyi vége hegyes, olyan vastag, mint az ásónyél, kb. 40 cm.
TOKMÁNYOS TARISZNYA: Benne volt a tokmány, a kaszakő, a kalapács és az üllő.
TOKMÁNY: kb. 30-40 cm hosszú lefele szűkülő, lapos pléh tartó. (készülhetett fából is). Aratás közben a kaszás a derekára kötötte. Víz volt benne, és a kaszakő., munka közben kéznél volt, ha meg kellett fenni a kaszát.
BŐGŐ: nagy gereblye, amivel összehúzták a tarlón maradt gabonaszárat.

Válasz