Kóny klub

Mindenszentek, Halottak napja

13 éve | Enzsöl Imréné Aller Piroska | 4 hozzászólás

Szebben nem is emlékezhetnénk a temetőnkben nyugvó elődeinkre, mint ezzel a gyönyörű verssel:

Falcsik Mari

Szent Mihály faluja

nagyanyám falujának

meghitt kis templom helyett

egy majdnem-székesegyház jutott

bizonnyal nagy volt nékik

de felemelte őket

mint nedves sárfekete földjük

ők ott még úgy élték meg

hogy ezek köteleznek

és lettek szép rátarti néppé:

egymásnak szálkás-kemény

de földindulásban

megbíró támasztógerenda

Istenük jó gazdái

a humusz alázattal

szolgáló földig hajló hívek

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Enzsöl Imréné Aller Piroska üzente 12 éve

Hamarosan vendégünk lesz Falcsik Mari a megújult faluházban

Válasz

Noszlopy Gáspár üzente 12 éve

van egy másik is, ez is a kónyiakról és a kónyiaknak szól, és ez talán még jobban illik a Halottaink ünnepéhez. Több kónyi vers között ez is itt található: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.1297398322356.44094.1452319361&type=3

Falcsik Mari

ÁNGYIKÁK

be jó volt élni! úgy-e bátya?
ha végül csak templomba járni
két görbe ujjal nyúlni a kőbe
... s vetni a vízzel egy keresztet –
s ma már csak ezt se: de meggörnyesztett
mindőnket a zsarnoki idő!

hiszen csak jó volt szép volt mindig
tavaszba lépni nyárra várni
napot vadászó kispados őszre
poharacskára jó falatra
vagy hogy a téli szikra fagyba
egyik nagy ünnep a másikra jő

és most megint itt! ölelj át néném!
hiszen ha még történik bármi
mit várjunk rajta? mégis mi jönne:
nem sok az már csak hogy a vége
készülni Isten tenyerébe
lesni mikor léssz elkövetkező

Válasz

Enzsöl Imréné Aller Piroska üzente 13 éve

Ez a vers Kónyról, a kónyiaknak szól.

Válasz

Molnárné Balogh Zsuzsa üzente 13 éve

WEÖRES SÁNDOR: BOLERO

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben